Elsősorban kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!
Még annak is, aki szerette az előbbi mondatot CAPS LOCK-al írni, vagy nem tudja, hogy az ünnepneveket nem írjuk nagybetűvel.
Másodsorban pedig már rég írtam...
Hogy miért? Nem tudom. Ihlet lett volna, csak valahogy ezt elfelejtettem megosztani.
 |
| Nonszensz nyuszi, aki tojást tojik |
Mi is az ünnep, és ez miért jó nekünk?
Itt tulajdonképpen 3 eset létezik:
1. Munkás embernek: SZABADNAAAP!!!
2. Hívő embernek: ÜNNEEEP!!!
3. Munkás hívő ember: IHATOK, amennyit akarok!!!
Kicsit sarkított a fenti megfogalmazás, és persze 50 millió csoportba lehet még az ünnepeket osztani.
Az ünnepek nekem általában bosszúsággal kezdődnek: "Már megint pakolhatom össze az összes szart, ami csak belefér a táskába, aztán rohanhatok a buszhoz" - mivel kicsit távol élek az otthonomtól.
Ez a legnehezebb szakasz, itt van az, hogy szinte kedvem sincs erre gondolni, de mivel úgy szép az ünnep, ha együtt a család, így minden alkalommal velük töltöm ezt el.
Ezt követi maga az út, amely évszaktól függően lehet unalmas, vagy érdekes. Példa erre a tél, amikor minden szürke (főleg ha hó sincs), akkor az ember vagy alszik a buszon, vagy zenét hallgat, vagy olvas.
Érdekes már inkább a tavaszi/nyári út, amikor szinte hetente látható a környezet kivirágozása, zöldülése. Ilyenkor jólesik kinézni az ablakon, bámészkodni, nézni a hegyeket, fellegeket, fákat, virágokat, illetve ami még nagyon szép az a nyári/tavaszi zápor, amikor a buszba beszűrődő levegőben is érzed a friss esőszagot, majd ezt követően élvezheted a szép napsütést.
Harmadik fázis: Istvánka hazaért.
Cipeld haza, amit becsomagoltál, pakolj ki, aztán pfff... mesélj el egy hónapot, három hónapot, stb.
Van, amikor ez magától jön (persze inkább csak az utóbbi napokra emlékszik az ember), van, amikor inkább az út és a meló fáradalmait pihenném ki.
Ezt követi a dolgok hétköznapivá válása, amit az ünnepi nap kicsit kizökkent a medréből, templom, vendégek, kaja (rakásig), majd mindennek az elunása.
Ha van még idő (ami általában nincs), akkor a szatmári hétköznapi életbe való részvétel a következő szakasz, ami nagyjából abból áll, hogy megyünk és széjjelnézünk a városba, lássuk mi változott az elmúlt X időben.
Sokszor ez kimarad, de sebaj, mert valószínű, hogy nem hagyok ki semmit.
Ezután, mikor éppen kezdene összerázódni a család, éppen megszoknánk egymás jelenlétét, vissza is kell rohanni Kolozsvárra, hogy belevessük magunkat a munka csodálatos gyönyöreibe.
Persze feltankolok itthon, ránézésre egy heti kajával, ami "kedvtől" függően nem tart el addig. Sietés a buszhoz, felpakolni a cuccost, aztán búcsút inteni, az éppencsak megszokott családnak. Busz indul és tervezem a holnapot. Ez az út inkább már kedvtelen, unalmas, várom, hogy oda haza érjek és pihenjek.
Számomra így telnek az ünnepek, de ennek ellenére jó dolog, mert összehozza az embereket, kimozdít a hétköznapokból, kivételes napoknak számítanak ezek.
Majd még írok karácsonykor!
